Boldog születésnapot.. daltól volt hangos az óvodánk, hiszen a Zagyvarékasi Égszínkék Óvoda születésnapját ünnepeltük. Újra elszaladt egy esztendő, és már 16 éves lett az ovi.
A gyerekekkel együtt nagyon vártuk ezt a napot, az óvónénik szépen feldíszítették a tornaszobat, a gyerekek verseket, dalokat tanultak az ünnepelt köszöntésére.
A születésnapi rendezvény során természtesen együtt énekeltük az ovink indulóját, vidáman csengett a refrén vége: " az Égszínkék oviba járni jó! Hej, hó!" Bizony tényleg jó! Jó itt óvodásnak lenni! tették hozzá maguktól a gyerekek.
Természtesen nem maradhatott el a hatalmas születésnapi torta sem, melyet a Zagyvarékasi Gyermekvár Alapítványnak köszönhettünk.
A nap másik meglepetése pedig Muzsikás Péter zenés, táncos előadása volt melyet a szülők és az Alapítvány együttes hozzájárulásának köszönhettünk.
Volt még finom szörp, sok jó zene, tánc , vidámság egyaránt. Minden óvodásunk nagyon jól érezte magát ezen a szép ünnepnapon.
Együtt ünnepelt velünk Jánosi József Polgármester úr, Polónyi László a Damjanich János Általános Iskola Igagatója, Kézérné Tótok Bernadett Igazgató helyettes asszny, Csasztvanné Ballók Éva a Zagyvarékasi Móricz Zsigmond Művelődési Ház Igazgató asszonya, Farkasházi István Kulturális menedzser, Karkusné Balázs Éva a zagyvarékasi Bölcsőde vezetője, Rab Fruzsina védőnő. Köszönjük nekik, hogy velünk ünnepeltek.
Baloghné Lakatos Márta
Intézményvezető
Az óvoda születésnapi képei:
https://photos.app.goo.gl/rTyVds7j7QGCZcqv1
https://get.google.com/u/1/albumarchive/100419344536238232790/album/AF1Q...