Már hagyomány óvodánkban a gyermeknapi parti megrendezése, ahol a Zagyvarékasi Gyermekvár Alapítvány és a Huncutka Alapítvány támogatásával igyekeztünk örömet szerezni az óvodába járó gyerekeknek és a családtagjaiknak.
Május végén ünnepeljük a gyereknapot, ilyenkor minden évben kedveskedünk a gyerekeknk, valamilyen meglepetéssel. Mi óvónénik pályázati támogatásból elő-gyermeknapi zenés előadással leptük meg az Égszínkék óvoda óvodásait. Reggel egy jó is zenés tornával indítottuk a napot, ahol mindenki vidáman rophatta a táncot. Majd a feldíszített udvari pagodában Muzsikás Péter, dalaival szórakozhattak a gyerekek, utánozhatták a hangszereket, táncolhatták a kacsatáncot.
Nap gyermekei Pályázat
Az idei évben is meghirdette a Drogerie Markt, a nemzetközi kezdeményezésen alapuló „Nap gyermekei” kampányát, melyre az óvodánk Süni és Maci csoportja közösen pályázott. Nap gyermekei pályázatra idén is több száz intézmény csatlakozott a felhíváshoz, és küldte be pályázatát. Az idei feladat, Tóni a kis kenguru tanulságos meséjének elkészítése volt. Összesen 348 óvoda küldte be a gyerekekkel közösen készített izgalmas és kreatívan illusztrált meséket. Minden egyes pályázat nagyon igényes, mind a pedagógusok, mind a gyerekek elmélyedtek a napvédelem témakörében.
Sok szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt a
Zagyvarékasi Égszínkék Óvoda 2015. május 20-án 1530 –kor
kezdődő Gyermeknapi Partijára.
A rendezvény programja:
· Jánosi József Polgármester Úr köszöntője
· az óvodások zenés felvonulása
MEGHÍVÓ
Szeretettel meghívunk minden
Édesanyát és Nagymamát
a 2015. május 7.-én
16:30-kor kezdődő
ANYÁKNAPI GÁLÁNKRA,
ahol a gyerekek verssel, dalokkal, tánccal köszöntik az Anyukákat, Nagymamikat!
A Föld napja alkalmából a Süni és a Maci csoportos gyerekekkel kirándulni voltunk a Jászberényi állatkertben. Nagy örömünkre, gyönyörű napsütésben sétálhattunk az állatkertben, megfigyelhettük az állatkert lakóit. Sok új ismeretet szerezhettek a gyerekek. Kivételes alkalomban volt részünk, a Gyűrűsfarkú makikat a gyerekek kézből etethették. köszönjük az állatkert gondozóinak ezt a lehetőséget. Bizonyára ez az élmény valamennyi kisgyereknek örök emlék marad, és hozzájárul a gyerekek állatszeretének megalapozásához.
A kirándulás képei itt:
https://picasaweb.google.com/100419344536238232790/FoldNapja2015Allatkert
TUDNIVALÓK A BEIRATKOZÁSRÓL
A családok életében a legjelentősebb események egyike, amikor a gyermek óvodába lép. A családi nevelés kiegészül az óvodai neveléssel. A gyermek ezután óvodában tölti ideje nagy részét, ahol egy gyermekközösségben kell megtalálnia a maga helyét, barátokra, társakra találni.
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 2015. szeptember 1-jétől hatályba lépő rendelkezése szerint a gyermeknek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie.
ÓVODAI BEÍRATÁS
Tájékoztatjuk a tisztelt Szülőket, hogy
A ZAGYVARÉKASI ÉGSZÍNKÉK ÓVODA
2015-2016-es nevelési évére az óvodáskorú gyermekek beíratásának időpontja:
2015 április 28-29. / kedd, szerda, / 7.00-től-17.00 óra.
Kötelező óvodai felvételt kérni minden olyan gyermeknek, akik betöltik
2015. augusztus 31-ig a 3. életévüket.
A már hagyománnyá váló húsvéti rajzverseny képeiből készült kiállítást készítettünk az óvónénikkel. A rajzversenyre nagyon sok, szép, és ötletes munka érkezett. Valamennyi pályázó munkáját jutalmaztuk, csoki tojással a játszóház alkalmával. Maga a húsvéti nyúl ajándékozta meg a gyerekeket.
Március 22. a Víz világnapja, ebből az alaklomból az óvodásokkal ellátogattunk falunk folyójához a Zagyvához, beszélgettünk a víz védelméről, hasznosságáról. A folyóban élő élőlényekről is beszélgettünk, felhívtuk a gyerekek figyelmét a vizi élőhely tisztaságának megóvására.
MEGHÍVÓ
Kedves Szülők, és Gyerekek!
Közeledik a Húsvét, köszöntsük együtt a tavaszt!
2015 április 1.-én, SZERDÁN, délután 15:30-től várunk mindenkit a HÚSVÉTI JÁTSZÓHÁZUNKBA!
Külön szeretettel fogadjuk a leendő óvodásainkat!
Belépő:1db csoki tojás /fő
Programok:
- Az óvodásaink köszöntő műsora
- Az óvónénik meglepetés műsora
- Minden csoportszobában barkácsolás
- Nyuszi simogató
Húsvéti rajz- és tojásfestő versenyt rendezünk!
A versenyen minden óvodás, részt vehet,
a saját, illetve a családtagjai segítségével
elkészített húsvéti témájú rajzokkal, hímes tojásokkal.
Bármilyen technikával készülhetnek
a rajzok, és a húsvéti tojások!
Az elkészített munkák leadhatók
NÉVVEL, ÉLETKORRAL ELLÁTVA,
az óvónéniknél, 2015. április 1.-ig!
MINDEN MUNKÁT JUTALMAZUNK!