Április hónapban a föld napja alkalmából minden évben ellátogatunk az állatkertbe óvodásainkkal. Az idén kiscsoportosokkal a Jászberényi állatkertbe, a nagy csoportosokkal pedig a Kecskeméti Vadasparkba buszoztunk el.
A gyerekek számára már maga a buszon való utazás is nagyon érdekes, hiszen a legtöbb gyereket a szüleik autóval visznek mindenhová. De külön élmény volt az is, hogy a család nélkül az óvodás társakkal, barátokkal élheték át ezt a számukra nagy élményt. A buszon való vidám utazás után megreggeliztünk, és megnéztük az állatokat, rácsodálkozhattak a gyerekek, a sok képeskönyvekből ismert állatra. Nagyon tetszettek a gyerekeknek, a pingvinek, a vidrák, kígyók, az oroszlánok, és a tigrisek is. A kirándulásaink elmaradhatatlan programja a játszótér látogatás volt, ahol kipróbálhatták az ügyességüket a gyerekek.
A gyerekek hoztak sok-sok finom csemegét is amit a szülők gondosan becsomagoltak a hátizsákokba, a kicsik alig várták mikor lehet már kibontani az otthonról hozott finomságokat. Vidáman kínálgatták egymást a gyerekek.
A kirándulásunk utazási költségét és a belépődíjak egy részét a Szülői Munkaközösség biztosította, míg a belépő jegyek nagyobb részét a szülők finanszírozták, köszönjük, hogy lehetővé tették a kirándulásunkat. A Zagyvarékasi Község ellátó szervezet konyhájának pedig szeretnénk megköszönni, hogy számunkra biztosították a finom péksüteményeket, és az ebédet.
Baloghné Lakatos Márta
Intézményvezető