Iskolánkban 3 napközis csoport működik. Az 1. számú napközis csoportban az első osztályosok vesznek részt , és vezetőjük Miklós Szilvia pedagógus. Jelenlegi létszámuk 22 fő.
A 2. számú napközis csoportban 25 fő második osztályos tanuló jár, Majzik Vivien vezetésével.
A 3. csoportban két évfolyam vesz részt, a 3. osztályosok és a 4. osztályosok. Jelenleg ők vannak a legtöbben, 25 fővel vezeti a csoportot Nagy Rajmund tanár úr.
Napközi időrendje:
A délelőtti tanulást az ebédelés követi, ami egyben egy kis pihenést, sétát jelent a gyerekek számára.
Először az elsősök mennek ebédelni, aztán a másodikosok, majd a harmadik csoport.
Ebéd után, ha marad egy kis idő, általában játékos foglalkozás vár a gyerekekre, a tanulás előtt.
A tanulás 14:00-tól 15:00 -ig tart.( a házi feladat mennyiségétől ez változik)
A tanulás után marad több időnk vmilyen foglalkozásra. Ilyenkor lehetőségük van a gyerekeknek mesét nézni, mesét hallgatni, amit a tanító néni mesél.Különböző képességfejlesztő játékokat játszani együtt és egymással.
Pénteki foglalkozások:
Tavalyi évben lehetőségünk volt új játékok vásárlására, amivel a gyerekek szívesen játszanak szabadidejükben. Itt találnak memória fejlesztő játékot, társas játékot, különböző képességfejlesztő játékokat, kártyákat..stb.
A játék és tanulás mellett viszont időt kell szakítani a kézműves foglalkozásokra is. Ezt úgy tudtuk megoldani, hogy a péntek tanulás mentes nap lett, és ezen a napon van időnk különböző tárgyakat, alkalomhoz illő ajándékokat készíteni.
Az iskola nyert pályázatából a napközis csoportok is kaptak ehhez szükséges anyagokat, és a gyerekek is szívesen gyűjtenek egy-egy tárgyhoz szükséges kellékeket.
Ennek segítségével készítettünk már: könyvjelzőt, pálcás mesefigurákat, hernyós ceruzatartó, színezőkből ablakdíszeket, karácsonyfadíszeket, álarcokat.
Ezek mellett csoporton belül versenyeket rendezünk, és mikuláskor mind a három csoportban Mikulás bulit rendeztek az ott tanító pedagógusok. A szülők segítségével külön mikulás csomagot is kaptak a gyerekek, amit a Télapó osztott ki.
A Télapónak tanult dalokat, verseket adtunk elő, majd süteménnyel, üdítővel és zenével ünnepeltünk. Itt képek is készültek és a szülők meg is vásárolhatták ezeket a képeket. Ezeket a közösségi foglalkozásokat nagyon kedvlik a gyerekek.
Szakkörök:
A tanulóknak emellett nagyon sok szakköre van lehetőségük.
1. osztály
Hétfő: Rajz szakkör : 6. óra
Kedd: Néptánc: 15:00-16:30, Foci edzés: 16:00-17:00
Szerda: Szorobán: 14:00-15:00, Ovifoci: 15:00-16:00
Csütörtök: Hittan: 13:45-14:15, Mazsorett: 15:30-16:15, Foci: 16:00-17:00
Péntek: Ovifoci: 15:00-16:00
2. osztály
Hétfő: Rajz szakkör: 6. óra
Kedd: Néptánc: 15:00-16:30
Szerda: Hittan: 13:45-14:15, Szorobán: 15:00-16.00, Foci: 16:00-17:00
Csütörtök: Mazsorett: 15:30-16:15, Foci: 16:00-17:00
Péntek: ---
3.- 4. osztály
Hétfő:
Kedd:
Szerda:
Csütörtök:
Péntek:
Tisztelt Szülők!
Ha bármilyen problémájuk van, vagy segíthetünk valamiben, kérem keresse gyermeke napközis csoport vezetőjét bizalommal!
Miklós Szilvia
Napközis vezető