Iskolahét - rajzverseny 4.osztály

Intézményünk 4.osztályos tanulói részére "Virágoztasd ki az aszfaltot" (aszfaltrajz az udvaron) címmel versenyt rendeztek az iskola területén. A ragyogó napsütésben zajló tevékenység, szép rajzokat eredményezett.

Iskolahét - Kémiai kísérlet az iskola udvarán

Iskolánk 8. osztályos kis kémikusai szerda reggel víz rakétákat lőttek ki az iskolaudvaron. A kísérletek jól sikerültek, a Pet palackok magasba repültek. A diáktársak tapssal jutalmazták a nem mindennapi bemutatót.

 

Iskolai beiratkozás 2017

Tisztelt szülők!

A Zagyvarékasi Damjanich János Általános Iskolában is 2017. április 20.-án, /csütörtökön, és április 21.-én / pénteken/ 8 órától-19 óráig tart majd a beiratkozás, melynek helye az igazgatóhelyettesi iroda.

Kérjük, hogy a beiratkozásról szóló tájékoztatók szerint, a szükséges iratokat feltétlenül hozzák magukkal, lehetőség szerint gyermekére is számítunk hiszen ő a nap főszereplője.

A jelentkezéshez az alábbi dokumentumok szükségesek:

1.    A gyermek nevére kiállított személyi azonosító, és lakcímet igazoló hatósági igazolvány.

ÁLTALÁNOS ISKOLAI BEIRATKOZÁS

Iskolahét

Jelentkezés hit- és erkölcstan oktatásra

Tisztelt Szülők!

A hit- és erkölcstan oktatásra történő jelentkezés az alábbiak szerint alakul:

A jelentkezés határideje:

- Leendő elsősök: 2017 áprilisában a beiratkozás napján

- Jelenlegi 1.-8. évfolyamon tanulóknak 2017. május 19-ig van lehetőségük az erkölcstan vagy a hit- és erkölcstan tantárgyra vonatkozó választást módosítani

- A módosításhoz szükséges nyilatkozatot az osztályfőnököktől kérjék, és nekik adják le a szülők május 19-ig!

- Május 20-át követően, és tanév közben nem áll módunkban elfogadni módosítást, változtatást!

Zr. 2017.03.20

Iskola hét

Iskola hét

2017. március 14-én iskolánkban jártak a Gyimesközéploki Hidegségi Általános Iskola, testvériskolánk tanulói

Családi nap

5-ös gyűjtő verseny

Magasugró verseny az iskolánkban

Hit és erkölcstan oktatás 2017-2018-as tanév

Hit- és erkölcstan oktatás a Zagyvarékasi Damjanich János Általános Iskolában

2017-2018-as tanév:

- Egyházi jogi személy megnevezése:Magyarországi Református Egyház

   Újszászi Református Egyházközség

   Vezetője:Rácz Lajos lelkipásztor

   Cím:5052 Újszász Dózsa Györyg út 2

- Egyházi jogi személy megnevezése:Magyar Katolikus Egyház

  Zagyvarékasi Római Katolikus Egyházközség

  Vezetője: Miklós János plébános

  Cím: 5052 Újszász Szent István tér 1

  hitoktató: Urbán Tamás

Erkölcstan oktatás:

alsó tagozat: Makoviné Jánosi Erika

felső tagozat: Kézérné Tótok Bernadett

 

Felhívás

Tisztelt Szülők!

A Zagyvarékasi Damjanich János Általános Iskola a 2017/ 2018-as tanév hit- és erkölcstan oktatás megszervezéséről tájékoztatást tart a leendő első évfolyamos tanulók és szüleik részére.

Időpontja: 2017. március 09. / csütörtök/ 16 óra 30 perc.

Helye: Zagyvarékasi Damjanich János Általános Iskola 5. számú tanterme.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Teremfoci torna Újszászon

U7-U9 teremfoci torna

Az Újszászi VVSE labdarúgó szakosztálya 2017. február 19-én télbúcsúztató teremfoci tornát rendezett a legkisebb focistáknak. Mindkét korosztályban négy csapat mérte össze a tudását, a szolnoki Lurkó Focimánia FK, Szászberek és Zagyvarékas csapatai fogadták el meghívásukat a rendezvényre.