Nagy öröm számunkra, hogy iskolánk tanulója Győrfi Péter István 8. osztályos tanuló a Magiszter Szolnok Művészeti Megyei rajzversenyen a legelőkelőbb 1.helyen végzett.
Felkészítője: Jancsó Katalin, szaktanár
Áldott, és békés karácsonyi ünnepeket,
és boldog új évet kívánunk
valamennyi kis óvodásunknak, családtagjaiknak!
A Zagyvarékasi Égszínkék Óvoda dolgozói nevében:
Baloghné Lakatos Márta
Óvodavezető
Karácsonyi játszóházba invitáltuk a családokat, hogy együtt készüljünk a karácsonyra. Az ünnepi dalokkal versekkel, a gyerekek táncával ráhangolódhassunk az ünnepre.
A kisebbek versekkel, énekkel készültek a nagyobbbak pedig táccal, lucázással lepték meg a szülőket, és a meghívott vendégeinket. Rendezvényünket megtisztelte, Jánosi István, Kurucz László, Szabó Viktor képviselő úr, az Őszirózsa egyesület vezetősége, sok szülő, nagyszülő, családtagok, volt óvodásaink, leendő óvodásaink.
Szokásunkhoz híven Lucáztunk a Nagycsoportos fiúk és kislányok segítségével. Óvodánk egyik egyik feladata a hagyomány ápolás. A Lucázás egy néphagyomány ahol a fiatal fiúk lányok, Luca napi jókívánságokkal látogatták meg a falubeli ismerősöket. Mi a óvodásainkkal a helyi intézményekbe látogattunk el.
Az idősek Klubjában a szépkorúak karácsonyi rendezvényén vettünk részt, megajándékoztuk a vendégeket, luca-szalmával, és a gyerekek által ültetett luca-búzával, és sok jó kívánsággal, köszöntöttük a megjelenteket.
Az adventi programjaink közül az egyik emlékezetes program a Jászalsószentgyörgyi, Mikulás háznál tett látogatásunk. A zagyvarékasi Gyermekvár alapítvány jóvoltából NEA pályázati támogatása segítségével ingyenes utazási lehetőséget biztosítottunk a vállalkozó kedvű családok számára, hogy ellátogathattak a gyönyörűen kivilágított karácsonyi díszekkel feldíszitett házhoz, ahol mindenütt találltunk csodálni való dolgot. A táncoló, vidám mikulások, a szarvasok, a micimackó, a hóemberek nagyon tetszettek a gyerekeknek.
Egy régebbi hagyományunkat elevenítettük fel pénteken, amikor újra megrendeztük a Mikulás bulit a gyermekek nagy örömére. Az este jó hangulatban telt, így bízunk abban, hogy jövőre is sort keríthetünk a szervezésre.
Az adventi hagyományoknak megfelelően iskolánk 3. osztályosai fölelevenítették azt a kedves magyar népszokást, melynek keretében fölkeresték iskolánk minden osztályát, minden dolgozóját, hogy vidám jókívánságaikkal szerencsét, gazdagságot, egészséget hozó rigmusaikkal megörvendeztessék őket. A „meglucázottak"-mivel nem akartak átkokat elszenvedni- sok finom édességgel, gyümölccsel, ajándékkal köszönték meg a Lucázók jövőbe látó jóslatait, a következő évben várható bőséges termést, gazdagságot, jó egészséget.
A gyerekeket a Lucázásra felkészítették: Rusvainé Dinnyési Zsuzsanna és Makoviné Jánosi Erika tanítónők.
A 3. Adventi héten az 5. osztály tanulói készültek műsorral Kézérné Tótok Bernadett és Makoviné Jánosi Erika tanárnő felkészítésével. A műsort Cinka István tanárúr rövid ünnepi beszéde nyitotta meg. Az 5. osztályos tanulók az Adventi szokások a múltban…azaz forgassuk vissza az időkerekét című műsorral készültek. A műsoron sor került a harmadik adventi gyertya meggyújtására, melyet Rácz Klaudia 7. osztályos tanulónk gyújtotta meg születésnapja alkalmából.
A mikulást várva a gyerekek ráhangolódását segítve, nagy meglepetéssel készültek az óvoda dolgozói, daduska nénik, Diósné Bokó Letícia, Lettike néni, Polónyi Imréné Katika néni, Sziráki Lászlóné, Eszter néni, segítők, Németh Krisztina, Csomor Emese, Csomor Elizabet, Serbán Tímea, és óvodatitkárunk Csák Nikolett, egy zenés mesejátékot adtak elő a gyerekeknek.
A mesejáték címe: A mikulás sapkája.
A modern magyar néphagyomány szerint december 5. éjjelén – december 6. hajnalán a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt évben jól viselkedtek, kisebb ajándékot ad nekik. Ez a népszokás, azaz az ablakba kitett csizmákba ajándékot helyező titokzatos Mikulásjárás körülbelül egy évszázadra tekint vissza.
December 6-án hozzánk is ellátogatott a Mikulás, és krampusz segítőjével ajándékokat osztogatott a gyerekeknek minden osztályban. A gyermekek kis műsorral, énekkel várták a mikulást.
A 2. Adventi héten a 2. osztály tanulói készültek műsorral Polónyi Katalin és Tálasné Czenke Erika tanítónénik segítségével.A diákok ünnepélyes darabbal kedveskedtek az tanulóknak és a tanároknak az ünnepségen.
A második adventi gyertyát Polónyi László intézményvezető úr gyújtotta meg.
Várjuk együtt a Mikulást!
Szertettel meghívjuk a kedves Szülőket
2016. december 6.-ai Mikulás ünnepségünkre!
Süni csoportba 9:45 Nyuszi csoportba 10:00
Mókus csoportba 09:15 Maci csoportba 09:30-kor
érkezik a Mikulás
Kérjük, hogy aznap öltöztessék gyermekeiket alkalomhoz illő ruhába és járuljanak hozzá üdítővel, szörppel, süteménnyel a Mikulás napi mulatsághoz.
Az ünnepségen minden érdeklődőt szeretettel várunk.
A Zagyvarékasi Égszínkék Óvoda Adventi rendezvényei
2016. December
December 5. hétfő:
A Mikulás sapkája címűmese előadás
Közreműködnek: Óvodánk daduskái, pedagógiai asszisztense, óvoda titkára.
December 6. Kedd:
Várjuk együtt a Mikulást!
Szeretettel várjuk a szülőket, a mikulás fogadásához.
December 8. Csütörtök:
Iskolánkban immár hagyománynak számít, hogy az Adventi koszorú gyertyáit ünnepélyes keretek között kis műsor megtekintését követően gyújtjuk meg. A négy gyertya meggyújtása során a tanulók karácsonyi műsorral készülnek, melyet iskolatársaik és a szülők is megtekinthetnek, célunk ezzel, hogy a gyermekek ráhangolódjanak az ünnepvárás pillanataira. Az 6. osztályos tanulók és az Őszirózsa Nyugdíjas Egyesület A négy gyertya című műsorral készültek, melyet Cinka István tanár úr készített fel. A műsoron sor került az első adventi gyertya meggyújtására, melyet Polónyi László intézményvezető úr gyújtott meg.