2016 december 14 - 23:52 szerda | baloghnelakatosmarta
Karácsonyi játszóházba invitáltuk a családokat, hogy együtt készüljünk a karácsonyra. Az ünnepi dalokkal versekkel, a gyerekek táncával ráhangolódhassunk az ünnepre.
A kisebbek versekkel, énekkel készültek a nagyobbbak pedig táccal, lucázással lepték meg a szülőket, és a meghívott vendégeinket. Rendezvényünket megtisztelte, Jánosi István, Kurucz László, Szabó Viktor képviselő úr, az Őszirózsa egyesület vezetősége, sok szülő, nagyszülő, családtagok, volt óvodásaink, leendő óvodásaink.
A műsor után, minden csoportban barkácsolhattak a szülők a gyermekeikkel valamilyen karácsonyi díszt, szalvétat tartót.
Készültek a szarvasok, angyalkák, kis csengők, szalvéta tartók. reméljük ezek a kis apróságok majd ott lesznek a családok karácsony fáján, és egy közös emléket is képviselnek, az együtt dolgozás, az együtt alkotás emlékét.
Anyukámmal, apukámmal, nagymamámmal, testvéremmel készítettem mondogatják a gyerekek. Jó volt látni a sok kis gyereket akik együtt munkálkodtak a családtagjaikkal.
Szólt a karácsonyi zene, az alapítványunk támogatásából még egy kis süteményre, üdítőre, szaloncukorra is futotta.
A karácsonyi hangulatunkat fokozta, hogy a játszőház ideje alatt el kezdett esni a hó. Megérkezett az igazi tél, mindjárt itt az igazi karácsony!